|
|
A patak forrása
A felújított Petőfi Óvoda
Könyvtár és zeneiskola
Mesevár óvoda
Kossuth Lajos utca
Játszótér
Manófalva Bölcsöde
A régi posta épülete
Orbán tér
Az új tűzoltólaktanya
Haleszvár
Napsugár óvoda
|
monor.hu |
| |
Hazai pályázatok » Pályázat öltöző komplexum kialakítására, építésére a monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tornacsarnokához
« Vissza a hazai pályázatokhoz
Monor Város Önkormányzata, Pest Megye Önkormányzata, illetve a József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola összefogásával 2003-ban épült meg az iskola új, 840 m2-es tornacsarnoka. A csarnok kezdettől fogva az iskolai és az iskolán kívüli diáksport és utánpótlás sport egyik központja Monoron. Rendszeresen tartanak itt edzéseket és mérkőzéseket, többek között az iskola csapatai és a Monori Sport Egyesület szakosztályai is. Az épületrész jelenleg nem rendelkezik önálló öltözővel és vizesblokkal, ezért a tanulók és a sportolók a másik épületben, a tornacsarnokban, vagy a csarnok mellett lévő konditeremben tudnak csak átöltözni.
2011 márciusában jelent meg a 77/2011. (III.9.) BM rendelet "Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó központosított előirányzatból származó támogatás igénybevételének részletes feltételeiről" pályázati felhívás. Ez a rendelet lehetőséget nyújt helyi önkormányzatok számára, hogy pályázati úton támogatást nyerjenek iskolai és utánpótlás sporttal kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra.
A fentiek alapján Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint az intézmény tulajdonosa, a /2011. (III.31.) számú határozatával pályázatot nyújtott be "Iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztése Monoron" címmel. A pályázat a Monori Városfejlesztő Kft. előkészítésével és közreműködésével készült el.
A tervezett fejlesztés során a tornacsarnokhoz kapcsolódó konditerem felújítása és átalakítása történik az alábbiak szerint:
- A földszinten a meglévő épületben lesz kialakítva egy közlekedő, kettő öltöző 2-2 mosdóval, 4-4 zuhanyzóval, 1-1 WC-vel. A bővítés során az új részben lesz kialakítva egy lépcsőház, egy női és egy férfi WC, amit a közönség is használhat, valamint szintén itt lesz kialakítva a mozgáskorlátozott WC. A mellette lévő előtér, mely összeköti a közlekedőt, a mozgáskorlátozott WC-t és a csarnokot külön akadálymentes bejárattal fog rendelkezni az udvar felöl. Ezáltal a csarnok is fizikailag akadálymentesen lesz elérhető.
- Az egész épületrészre kerül egy emelet, ahol további két öltöző lesz 2-2 mosdóval, 4-4 zuhanyzóval, 1-1 WC-vel. Idekerül a kazánhelyiség, valamint a kondicionáló terem, mely jelenleg a földszinten a meglévő helyiségben van kialakítva. Ezzel a régi funkcióját is megőrzi az épület.
A beruházás várható költsége 25.305.000.- Ft lesz, melyből 20.000.000.- Ft-ot pályázott meg az önkormányzat a fenti pályázati felhívás alapján. A hiányzó 5.305.000.- Ft-ot, mint önrészt az önkormányzat biztosítja költségvetéséből.
Képtár:
A pályázat támogatásban nem részesült.
« Vissza a hazai pályázatokhoz
|
Copyright 2024 Monori Városfejlesztő Nonprofit Kft. design by © Tánczos Tibor
A látogatók száma 2011.04.12-től: 968958 | Ebben a hónapban: 1540 | Ma: 20 | jelenleg: 1 | Statisztika
|